Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Fotók

Képek a gyülekezetünk életéből

Image Templomunk
 
Image Adventi műsor a faluban
 
Image Beszélgetés munka után
 
Image Takarítás a templomban
 
Image Keresztelő
 
Image Felújítás
Templomunkat már évekkel ezelőtt szerettük volna felújítani. Első körben pályázatunk maximális pontot ért el, de az anyagi források kiapadtak, így nem jutottunk hozzá anyagi támogatáshoz. Második körben viszont sikerült elnyernünk 15,2 millió Ft-ot. Az első pályázat beadásától idáig eltelt idő alatt azonban a templom tetőszerkezete sokat romlott és az előzőleg állagmegőrzésre kért összeg már nem fedezte volna a költségeket, ezért pályázatunkon módosítani kényszerültünk. A változtatás a templom hajó feletti tetőrészt érinti. Állagmegóvás helyett az egész tetőzet újat kap, így kb. 2 millió Ft-ot spórol gyülekezetünk. A pályázatot tavaly májusban nyertük el, idén január végén már szeretnénk nekiállni a munkáknak és ha minden a terveknek megfelelően megy, akkor idén június végére megújult külsővel várja templomunk a híveket. A felújítás menete a következő lenne: Állványozás, tetőszerkezet lebontása, bádogozás, új tető cserépfedéssel, nyílászárók cseréje, régi vakolat lekaparása, új vakolat készítése, festés, lábazat új szellőzőréteggel való ellátása, szivárgó-rendszer kialakítása, tereprendezés, mozgássérültek közlekedésének akadálymentesítése, villámvédelem. A torony helyreállítása, pala lebontása, harang átvizsgálása, rézlemez borítás. Ezzel egyidőben a belső felújítás is megkezdődhet, melyre gyülekezetünk adományaiból és az önkormányzati támogatásból kerül sor. A lebontott papafedésre a felújítás során célszerű lenne találni olyan személyt, akinek szüksége volna pl. melléképület fedésére palára és át tudná venni tőlünk egy megegyezés formájában. A munkát egy generálkivitelező fogja elvégezni. Független műszaki ellenőr segíti munkánkat. Az egész pályázatunkat az Országos Egyház előfinanszírozza.
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031